Előre is elnézést kérek, nem a megszokott vicces mami szerepemben tündöklök ebben a blogbejegyzésben!
Sokkal komolyabbra szeretném venni a mai témám!

Makai Viktória neve a napokban sok emberhez eljutott! Borzasztó dolog történt vele, szerencsés kimenetellel! Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak e a magam történetéről, de ami  megerősített ebben az az volt, hogy tegnap este részletesebben belevetettem magam Viki facebook profiljába! Én szégyelltem el magam rengeteg embertársam nevében, akik nem a lényeget látták meg a megtörténtekben, hanem önkéntes, bölcs társadalomkritikusokként kommentelték a bejegyzéseit!
Hatalmasabb probléma van velünk, mint valaha is gondoltam!

Nem voltam még húsz éves amikor engem is megtámadtak! Nagykálló utcáján...30 méterre a lakásunktól és 150 méterre egy ép zajló általános iskolai "discotól"!
A húgomért mentem az ominózus rendezvényre este tíz órára! Velem szembe jött a járdán egy férfi és tolta maga mellett a kerékpárját! Arra gondoltam biztos sokat ivott, nem menne neki már ilyen állapotban a biciklizés, nagyobb távolságban kellene kikerüljem, nehogy rámessen! Mire a gondolatom végére értem, már tisztán láttam, hogy kiszabadította nadrágja fogságából kedvenc játékszerét és kéjesen vigyorgott rám! Ott tudtam, hogy ez abszolut nem lesz vicces jelenet! Ő sietősebbre fogta és elkapott oldalról! 
Hálát adok azóta is az őrangyalaimnak, mert a pánik helyett az adrenalin öntött el! Minden addigi erőmön felül sikerült letaszítanom a földre, ott ütni és rúgni ahol csak érem és hangosan üvölteni! A biciklijét is rátapostam és amikor láttam, hogy ő még mindig a farkával foglalkozik és még mindig vigyorog és közli velem hogy elkap, akkor elkezdtem szaladni az életemért!
Értelmet nyert addigi sportolói múltam, soha nem voltam még annyira gyors és erős mint akkor!
Az iskolába beszaladva szóltam a tanároknak, hogy egy gyereket se engedjenek felügyelet nélkül haza, mert biztosan a közelben van még!
Akkor még barátom, most férjem jött értünk és szaladtunk megkeresni a mindig főtéren állomásozó járőröket!
És itt érkezett el az a pont amikor életemben először éreztem a megsemmisülés és megaláztatás legmélyebb lépcsőfokát!
Pontos személyleírás és a történtek részletes elmondása után, nyugodt lelkiállapotú, fél kézzel a kocsiajtót támasztó válaszomat kaptam az arcomba, miszerint : " Tudjuk ki ő, most szabadult nemi erőszak  miatt! Nyugodjak meg nem lesz sokáig szabadlábon ha így folytatja! Menjek haza!"
Még egyszer hangsúlyoznám, nem voltam még húsz éves! Ott álltam bagatellnek ítélt problémámmal, majd szembesültem azzal hogy a feljelentésnek sincs sok értelme, csak a munka van vele, van már elég az aktájában!
Jöhetnek a mi lett volna ha kérdések? Mi lett volna ha csak egy kislány hamarabb indul haza a discoból? Mi lett volna ha például ez a kislány a húgom? Sok év eltelt, belegondolni is rossz!

Anyaként visszatekintenem egy ilyen helyzetre nem hagy elvonatkoztatni attól, ha az én gyerekeimmel történne mit tennék! Valószínűleg szerepelne az erkölcsi bizonyítványomban a "priusz" szó! Többek között rendőrbántalmazásért is!
Ha a jövőbe tekintek, szintén mint anya...rettegek! Mert nyugodtan nézzünk most tükörbe, hova tartunk mi mint emberek! Két választható kategóriát tudnék megjelölni: Robotok és Állatok!
Senki nem tud segíteni rajtunk csak mi magunk! Igenis kutya kötelességünk segíteni a környezetünkben élőknek!  Felgyorsult kommunikációs bázisainkat használhatjuk arra is, egész nyugodtan, hogy segítséget nyújtsunk!
Nem vagyunk képesek felnézni a telefonunkról ha a zebrán átkelünk akkor sem, sőt szét se nézünk csak lelépünk, mert a zebra nekünk van felfestve! Iszonyú embertelen világot nevelünk ki és személy szerint ennek nem szeretnék a részese lenni!
Ha elesel a jégen télen, hányan lépnek oda, hogy felsegítsenek? És hányan állnak körülötted akik segíthetnének de nem teszik?? Hányan sietnek el egy baleset helyszínéről csakhogy ne kelljen tanúskodni, mert az elvesz három órát az életükből??
Emberek Ti érzitek merre haladunk? Ha belépünk majd az állatkertbe a saját szokásainkat láthatjuk majd az állatokon!!?
Ti látjátok azokat a fiatal lányokat, akik lelkileg bele vannak rokkanva az intsaminta életérzések követésébe? Te mint anyuka lépést tudsz tartani "Media Timink" magángépével?? Vagy a 18 évesen követelt implantátumokkal? Vagy a miniszoknya divattal? Amiben utána az utcára megy...telefont olvasva...zenét hallgatva és vele sétál szembe az én farokharcosom?

Én mint anya a világgal szemben semmit sem tehetek egyedül! Csak annyit, hogy példát mutatok! És arra nevelem a gyerekeimet, hogy a segítségadás nem lehetőség! Ez szükséges! Át kell érezzék azt hogy ez pozitív! Át kell érezzék az ezzel járó meghatott életérzést, ami ilyenkor jobbá teszi őket! Ezt vélem emberinek és e mellett kiállok, ez ellen szembemegyek! 

Vakon hiszek abban, hogy a social media felületeknek és egyéb hírforrásoknak van pozitív iránymutatása is! Kell hogy legyen egy ilyen kezdeményezés! Embernek kell maradnunk nem elfelejtve, hogy a robotokat mi alkottuk a és az állatokat pedig óvjuk és csodáljuk! 

Prevencióért kiálltok már kisiskolás kortól!! Drog, szex, Alkohol, nemi erőszak és még sorolhatnám napestig!! Ennek mind igenis az iskola berkein belül lenne a helye pontosan olyan tantárgyként mint a testnevelés!! Tanítsuk meg a gyerekeinknek a veszélyforrásokat és segítségnyújtási lehetőségeket, kódoljuk és sulykoljuk beléjük, mint azt a rengeteg felesleges tantárgyat ami ma "alapműveltség"!! Hiteles forrásokból, hiteles emberektől ne csak "paramamitól" otthon!! Én is legyintettem a szüleimre!

Segítsünk ahol tudunk!! Nem kerül ez nekünk semmibe!

A legőszintébben...
Betti

Biztos vagyok benne hogy senkinek sem kell bemutatnom a Mindig van valami jelenséget! Merthogy mindig van valami! És persze nincs ideális állapot erre, hogy mindenki épp ráérjen a problémákra, szóval ilyen alapon tényleg bármikor történhet mert úgyis rosszkor érkezik! De szerintem abban is egyetértünk hogy akkor van a legnagyobb probléma ha anya esik le a lábáról! Mert olyan egyszerűen nem lehet, az ki van zárva! Ilyenkor megáll az élet!!
Vagyis én biztosan megállítanám, hogy kicsit nyaldoshassam nyugodtan a sebeim, de bizony ha az ember gyereket vállal, mi ráadásul egymás után hármat is, akkor létrejön világ vs. anya megállapodás, miszerint lehetsz ám beteg hisz emberből vagy, de hogy időd nem lesz ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozni az biztos!
Noo ám megtörtént! Nem is akárhogy! Idén másodjára kívántam meg a sebészasztalt, ugyanazzal a problémával, mégpedig aranyér trombózis!
Taglalhatnánk eme nemes betegség természetét, ámbár szerintem sokak hallottak már róla, de a nevénél kicsit ragadjunk le! Arany!! Felfoghatatlan! Mitől? Miért is? Ki a szent sz.r nevezte el így? Annak volt ilyen? 
Mindenképp szeretnék benyújtani névváltoztatási petíciót! Mert ha aranyat tojnék tőle ha már ott van...de ugye nem!! Ez csak az orvosnak jelenthet valóban aranyat! 
A betegség lefolyása...ja olyanja nincs! Ráeszmélsz hogy megérkezett, várod a csodát...majd hívod az orvost! Újabb műtét 4 nap múlva ebből apa kétszer szolgálja remekbe szabott hazánkat, ami ilyenkor 24 órás távollétet jelent egyhuzamban, esetemben összesen 48 óra két felbontásban! Ami három kicsi gyerekkel és egy szűnni nem akaró fájdalommal gyakorlatilag lassú keresztre feszített kínhalál, korbáccsal és a jól megérdemelt töviskoszorúval fűszerezve! Ez bőven eltart 48 órát!
Egyetlen kölcsönkapott kencefice segített rajtam, no meg persze az ibuprofen, aminek a hatását úgy tudnám szemléltetni, mint amikor ráülsz az északi sark szélére, hatalmas gőzölgések közepette belehuppansz az óceánba ahol megfagy az egész tested..DEEEE már nem érzed a fájdalmat, nem érzel semmit, túlélni akarsz! Nem akarsz mintaanya lenni,nem akarsz világot megváltani, csakis kizárólag túlélni úgy hogy a gyerekeid is túléljék azt! 
Ilyenkor érzem igazán hogy élek! Ez az igazi kihívás! Szeretnék egyszer én szerkeszteni egy anyasurvivor realityt!
Vagy való világot mert itt tényleg a lét a tét és senki nem kapcsolja ki a kamerát! 
Reggeltől estig helyt állni, mivel a legkisebb még itthon van velem így hőn áhítva várni a déli alvásidőt, majd felkészülni a 16 órától kezdődő kiteljesedésre, vacsi, pancsi, alvás..persze sok köztes tennivalóval!
És amikor az utolsó is elaludt este, minden amit addig tartottál a kezedben kiesik abból, te is a földre rogysz bárhol vagy abban a pillanatban  és teljes testeddel átadni magad a fájdalomnak, potyognak a könnyek a szemedből és hálát adsz a jó Istennek hogy mindenki egyben van, a helyén van és már nem kell sokat várni és érkezik a felmenés...apa! Arany életem.. röviden persze!
Apa helyt állt, mindenhol és mindenben! Legfőképp azért mert látta szerintem hogy vércseppek folynak végig a homlokomon, no meg azért is mert amikor a lumbágóval ápolgattam dédelgettem mint hőn szeretett negyedik gyermekemet, sokszor súgtam a fülébe: Így kell ezt kérem vice versa!! Láttam a szemében a szó jelentését kivirágozni...a lumbágó egy nagyon kiszolgáltatott betegség!
Életemben nem vágytam ennyire sebészorvos gumikesztyűs kezeire análisan, de tudtam ha egyszer felfekszem az asztalára, onnantól másfél nap és vége az iszonyatos fájdalmaimnak! Naaa de kérem az a másfél nap!! Az teszi fel az i-re a pontot! Mintha egy gyertyát égő felével felhelyeznének és minden cseppjét érezhetem a lecseppenő viasznak a testemben! Közelegnek az ünnepek de ez most közel sem olyan  kellemes, mindemellett inkább iszonyatos! Túl az incidensen azt tudom mondani hogy a másfél napból hátra van még pár óra hossza és akár már leülni is képes leszek, ami annyit tesz hogy anya visszatérhet robot üzemmódba és ez ilyenkor egész felvillanyozó érzés!!
Néha úgy érzem magam mint Murphy tesztalanya  ő pedig ül egy felhőn és pipálgatja a listáit az általam tesztelt törvényei kapcsán, itt szeretném jelezni hogy felmondok mégpedig azonnali hatállyal! 
Anyucik vigyázzatok magatokra, mi nem lehetünk betegek!  Az én "aranyos" esetem csak egy a sok közül, de ez egy influenzás állapotra is pont így érvényes! Tőlünk elvárás hogy mindig mosolygós, vidám, egészségtől kicsattanó főszakácsok, ápolók, tanárok, óvodapedagógusok, takarítónők, feleségek, pszichológusok legyünk, mert ha mi kiesünk nincs ember a Földön se Apa, aki ezeket mind képesek lennének egyszerre megszemélyesíteni! Csak mi vagyunk erre képesek!

Betti voltam hessteg nélkül aranyba foglaltatva!
Csók

Asszony tervez...gyerekprogram végez!!
Azaz gondoltam meglepem apát egy családi kirándulós nappal,se bevásárlás, se kerti munka, se főzés csakis család,együtt töltött idő, nekünk ez hatalmas ajándék! Szilvásvárad,Lillafüred pontosan ilyen rohangálós, gyereklefárasztós csodálatos hely...deeeeee persze közbeszólt a kötelezettség! Márpedig a gyereknek focikupa van!! Mutass példát, felelős szülőként mindenképp meg kell tanítani a gyereknek ha vállaltunk valamit akkor azt vállaltuk minden körülmény között...lehet szülinap, névnap, Mikulás,bármi! A sport egyébként is nagyon fontos volt a mi életükben is, ezt szeretnénk átadni!
Semmi baj, újratervezés indul, ebben vagyok a legjobb, ezt is már Tudom..Tudom..Tudom! Rugalmasság a fő csapásirány mióta nagycsaláddá váltunk!

Szóval focikupa! Gyerek a csapattal, mi vonatozunk majdnem egy kezdő kézilabda csapattal utánuk! Kicsiknek bepakolva egy fürdőszoba és egy konyha! Indulás reggel 8-kor!
Na ekkora már úgy el vagy fáradva, mint régi szép emlékeidben élő kép szerinti 10 évvel ezelőtti önmagad, egy nehéz fárasztó nap után!
Ráadásul nem csak Te érzed magad így, de a kedves kísérő edző is!! És erre onnan jöttél rá, hogy az első mérkőzés (4 volt összesen) 3.percében, látszólag túl 3 infarktuson és 2 agyvérzésen, amit a feje elszíneződéséből következtethetsz ki, földön túli, ördögi sikolyok között 30 méterről üvölti le a hajad a helyéről, hogy márpedig Ő az edző és TEEEEE kedves szülő azonnal fejezd be a gyerek buzdítását! Sajnos anyatigris mivoltom előtört belőlem, a konfligtust nem elkerülve közöltem vele álláspontom ami tovább színezte eddig sem sápadt arcát...a gyerek kispados lett...elsőszámú kapusból! Ha itt azt gondolnád, hogy teljesen igaza van, a szülő ne szóljon bele egy szakember dolgába ha már önszántából hordja oda, és biztosan szegény elnyomott sporttársunk utána bársonyos hangon elmagyarázza a gyereknek mit is kell csinálnia, ki kell ábrándítsalak! Emberünk magas C-től a Zs-ig használta a hangfrekvenciáit a 9 évesekkel, sajnálom hogy ezt a szót kell használjam de megalázó módon és valószínűleg a motiválás bekezdésnél hiányozhatott a tanfolyamról is! És még csak 10 óra van! 
Mindeközben azért ne felejtsük el szülinaaaaaap van, plusz két gyerek rohangál fejvesztve a pálya mellett egymást lökdösve, parkoló autók között és mindenhol ahol tuti a buli!!
Megbeszéltük apával, hogy az étterem mint ünnepi luxus azért megmarad! Ritkán jutunk el vagy inkább vállaljuk be gyerekekkel...nem tudom, a nap végén azért rájöttem! Erre sokat nem is kellett várni 15.30-ra sikerült beütemezni, igen mind idáig szemléltük egymást a " már kiégtem és utálom a gyerekeket" vezetőnkkel!

Nap fénypontja: Étterem
Azaz végre Ünneplünk!
Olyan éttermet választottunk ahol van kinti rész is, azért a rutin meg az évek dolgoznak ilyenkor...ismerem a gyerekeim, ha fényt kapnak,a konyha lesz a legtutibb búvóhely!
Amikor beléptünk már láttuk hogy gyanúsan nem ül kint senki, illedelmesen megkérdezed hogy esetleg mi ülhetnénk e ott, nem szeretnénk zavarni a benti heringpartyt a gyerekekkel! A válasz célratörően NEM volt!! Gondoltam hagyjuk az illemet, próbálkoztam elmondani hogy oké, csak mi azért a síri csendnél hangosabbak és aktívabbak leszünk, mire újra elhangzott:NEM!! Nem több vagy kevesebb, csak ez a szó, de a kétszer is!! Fúúú gondoltam ezt nagyon begyakoroltad, szándékomban állt megkérdezni a végén hogy milyen módszerrel, hátha be tudjuk az itthoni tanulásba is vezetni!!
Mondanom se kell ugye...a gyerekeim meglátták hogy mindenki szépen csendben étkezik, ahogy azt kell!! Naaaaaaa de nem nálunk!!
Gellert kaptak...ismerkedni kezdtek, először csak finoman oldalról...eddig megkaptuk az étlapokat is...aztán már gyorsabb tempóban hangosabban és alulról is! Ez csak annyit jelent hogy megtörtük a csendet és átvettük az irányítást!! Gyakorlatilag a pincérek között kergetőztek a gyerekek meg persze én, mert apa úgy döntött ha már ide be ültettek minket, vállalják a következményeit is! Szúrós tekintetek, nyugalomra vágyó étkező vendégektől, magasra húzott szemöldök a tisztes munkavállalóktól...megvan az az érzés amikor csak rád néz, nem mond semmit, de tudod hogy ezeket gondolja?: -jaj de neveletlen gyerekek, vagy -úristen milyen anya az ilyen aki nem bír a saját gyerekeivel, vagy, -ha nem bírsz velük menjetek haza...és még sorolhatnám! 
Amikor apa úgy döntött hogy meglátogatja az illemhelyiséget, gyakorlatilag elszabadult a pokol! Amíg a legkisebbet vadásztam össze az utcáról, addig a másik kettő hangosan veszekedett és amíg el nem fajult volna verekedésig közöltem hangosan NEM kisasszonnyal, hogy márpedig DEEEEE!!
Szóval kiültünk!!! És ha már egyébként is rossz szülők voltunk, tetéztük ezt, elővettem a telefonom, amire odabent időt sem hagytak a gyerekeim!!! Friss levegő, youtube kombó beütött! már tudtunk inni 2-2 kortyot a rendelt italokból!! Elkezdődött az Ünneplés!! Már akkora fájt a hátam közepétől a lábujjaimon át a hajam végéig mindenem a fáradtságtól, de ünnepeltünk!! Elvégre is Apa 36 lett! A kép a már jóllakott társaságról, indulás előtt 5 perccel készült, hogy mire észbe kapnának hogy nem fut a Kerekmese már indulhassunk is!!

Napvégére a kettesben eltervezett piros karikás ünneplés, testi és lelki kimerültség miatt mindkét rész egybehangzó álláspontja szerint elmaradt!! De megnyugtató hogy apa most egy egész évig 36 lesz, van idő bepótolni!

Szándékomban áll a gyerekeimet megtanítani étteremben késsel, villával arisztokratikusan étkezni, (amit  a 9 évesem már 85 %-ban képes produkálni), 4 év múlva ha már mindenki képes lesz 5 percig egyhuzamban rám figyelni! 

Betti voltam, hessteg nélkül!
Csók