Uri-Boda Bettina vagyok, 33 évesen háromgyerekes anyukaként (2,4,9) boldoguló, teljesen hétköznapi, logisztikától "picit" leterhelt anya, nő, feleség! Ebből fakadó itthon kitanult szakmáimról és képesítéseimről majd a blogban...
Ketten a férjemmel neveljük csodás (bár néha az ördögtől való) gyerekeinket, távol nagyszülőktől,családtól,mindentől! A falusi életet választottuk...ami nem tyúktartásban jelenik meg, hanem inkább logisztikai nehézségekben...de vállaltuk csendért, nyugalomért cserébe! Vállaltunk még építkezést kertépítéssel, kutyatartást epilepsziával, szomszédokat vasárnapi fűnyírással és amivel talán saját helyzetünket vagyis az enyémet a legjobban megnehezítjük...vállalkozást főállással! Férjem fogalmazzunk így..."Egyenruhás vállalkozó"...azaz baka ablakban!
Blogom célja nem az, hogy iránymutatást adjak vagy példát statuáljak hogy is kell ezt csinálni...pont ellenkezőleg! Hiszem és tudom hogy a mindennapi szélsőséges élethelyzetek amik elé állít az élet, nem csak velünk történnek! Veletek is! Nem egy 21.századi "instaminta" anyuka szeretnék lenni, aki beáll azon nők mögé akik agyonkozmetikázott életüket postolják nap mint nap, hanem a történeteimmel valós, reális néha szürreálisan valós élethelyzeteket szeretnék leírni, ami meggyőződésem szerint sokunkkal megtörténik!
Kilenc éves a legnagyobb fiam, azóta nem találok egy olyan őszinte platformot ahol az általam vélt "problémákkal" találkoznék mások tollából, pedig nagyon kerestem...úgy megnyugodtam volna! Rengeteg időt spóroltam volna meg, ami elment valótlan találgatásokra hogy vajon én nem lennék normális??? Velem van hatalmas probléma amikor is, anya idegbeteg lett., vagy anya sír., vagy anya kiabál?? Tudjátok hányszor gugliztam rá pszichológusokra, hogy had kérjek heti időpontokat, mert van egy vagy kettő aztán három gyerekem!!!?? Nem magamért aggódtam igazán, hanem értük! Szegények tuti nem élik túl, hogy én lettem az anyjuk! Ez másnál nem így működik, nem mondják, nem EZT mondják...náluk minden rendben!! Tuti velem van a gond! Rájössz mennyire kevesen beszélgetnek veled őszintén, hisz amit mondanának nem felelne meg a nagyvilágnak....az elvárásoknak!! Meg mit szólnak majd a szomszédok ha megtudják, meghallják...és rájöttem hogy nem vagyunk hibásak!! Senki nem hibás, hisz mindenki csak sorba akar állni, minket így neveltek! Ez generációs probléma lett, amit anyáink szépen átvettek majd a gyerekeink pedig sokszorozva továbbvisznek!! De ez így nem jóóóóó! Depresszív és pánikbeteg társadalmat generálunk a mindenki által tökéletesnek hitt világunkkal!
Próbálok néha helyhez kötött szerepeimből kicsit kitekinteni a nagyvilágba, hátha látnék "hozzám hasonlót" de nagyon kevés igazán őszinte kommunikációval találkozom! És hangsúlyozom tényleg NÉHA, mert ezt már megtanultam vagy ahogy Nody mondaná: Tudom, Tudom,Tudom!! Szóval kinyitod az ablakod és besétálnak rajta a Gyermekpszichológusok szakvéleményére épült normatívák...a Hogyan neveljük a gyerekeinket szakkönyv ajánlások...a 21.századi fitt mamik és mintaéTrendjeik...a Narancsbőrmentes tökéletestestű anyukák...az apafigyelmet lekötő dekoltázsos 18 alattiak és kortalanok...a Pedagógusi szakvélemények.... egyszóval Rengeteg Rengeteg elvárás! Na akkor hogy is van ez a való életben? Hogy is legyenek "normális emberek" a gyerekeimből?
Akarva akaratlanul is azon kapja magát az ember hogy ha tükörbe néz már nem is látja magát annyira szépnek,pedig most jött a fodrásztól! Megfordulni meg már nem is mer...mert nem ezt láttuk a ma esti Fókuszban!
Nehéz párhuzamot vonni hétköznapi nagybetűs Nő és a követendő felépített arculatok között, de nem feltétlen kell követnünk azt ami nem valódi! Eltűnt a valódi életünk pedig azt éljük! Ezért leszünk depressziósak és ezért nem megyünk ki smink nélkül az utcára! Nem látjuk meg a nehéz helyzetekben a szépet, de utólag visszasírjuk!! Túl akarjuk élni...legyen már vége....ezen is túl vagyunk életet élünk ,ahelyett hogy azt ott kihasználnánk és élveznénk! Ez mindenre igaz! Számomra elsődlegesen a gyereknevelés, gondozás, házassági kérdések valamint párhuzamban minden teendőimmel Én lennék itt a célpont! Szeretném ha az életemben fellépő mindenkori elvárásokkal szemben kialakuló élethelyzeteimet felülről tudnám szemlélni az adott pillanatban! És segíteni magamon! Felismerni és humorral megoldva kezelni!
Segíteni mindenki másnak azzal hogy elolvassa, rájönne nincs egyedül! Másoknak is nő szőr a lábán, van a hűtőben penészes májkrém, mosásra váró függöny...1 éve! Van amikor eljön a pont és felemeled hangod, van amikor csak arról ábrándozol hogy egyedül vagy a saját ágyadban pedig hárman ugrálnak rajtad, van olyan vasárnap amikor már nincs kedved főzni...és érdekes de éppen előkerült egy pizzéria étlapja! Ez semmi másból nem ered csakis abból hogy mindannyian emberek vagyunk olyan kellemetlen velejáróval mint a fáradtság, unottság, kedvtelenség! És attól még hogy a mai világban nem beszélünk erről...mert ugye nem "illik", attól ez még része az életünknek és nem vagyunk vele egyedül!!!
Szóval Betti vagyok "hessteg" nélkül, őszintén!
Csók
