Előre is elnézést kérek, nem a megszokott vicces mami szerepemben tündöklök ebben a blogbejegyzésben!
Sokkal komolyabbra szeretném venni a mai témám!

Makai Viktória neve a napokban sok emberhez eljutott! Borzasztó dolog történt vele, szerencsés kimenetellel! Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak e a magam történetéről, de ami  megerősített ebben az az volt, hogy tegnap este részletesebben belevetettem magam Viki facebook profiljába! Én szégyelltem el magam rengeteg embertársam nevében, akik nem a lényeget látták meg a megtörténtekben, hanem önkéntes, bölcs társadalomkritikusokként kommentelték a bejegyzéseit!
Hatalmasabb probléma van velünk, mint valaha is gondoltam!

Nem voltam még húsz éves amikor engem is megtámadtak! Nagykálló utcáján...30 méterre a lakásunktól és 150 méterre egy ép zajló általános iskolai "discotól"!
A húgomért mentem az ominózus rendezvényre este tíz órára! Velem szembe jött a járdán egy férfi és tolta maga mellett a kerékpárját! Arra gondoltam biztos sokat ivott, nem menne neki már ilyen állapotban a biciklizés, nagyobb távolságban kellene kikerüljem, nehogy rámessen! Mire a gondolatom végére értem, már tisztán láttam, hogy kiszabadította nadrágja fogságából kedvenc játékszerét és kéjesen vigyorgott rám! Ott tudtam, hogy ez abszolut nem lesz vicces jelenet! Ő sietősebbre fogta és elkapott oldalról! 
Hálát adok azóta is az őrangyalaimnak, mert a pánik helyett az adrenalin öntött el! Minden addigi erőmön felül sikerült letaszítanom a földre, ott ütni és rúgni ahol csak érem és hangosan üvölteni! A biciklijét is rátapostam és amikor láttam, hogy ő még mindig a farkával foglalkozik és még mindig vigyorog és közli velem hogy elkap, akkor elkezdtem szaladni az életemért!
Értelmet nyert addigi sportolói múltam, soha nem voltam még annyira gyors és erős mint akkor!
Az iskolába beszaladva szóltam a tanároknak, hogy egy gyereket se engedjenek felügyelet nélkül haza, mert biztosan a közelben van még!
Akkor még barátom, most férjem jött értünk és szaladtunk megkeresni a mindig főtéren állomásozó járőröket!
És itt érkezett el az a pont amikor életemben először éreztem a megsemmisülés és megaláztatás legmélyebb lépcsőfokát!
Pontos személyleírás és a történtek részletes elmondása után, nyugodt lelkiállapotú, fél kézzel a kocsiajtót támasztó válaszomat kaptam az arcomba, miszerint : " Tudjuk ki ő, most szabadult nemi erőszak  miatt! Nyugodjak meg nem lesz sokáig szabadlábon ha így folytatja! Menjek haza!"
Még egyszer hangsúlyoznám, nem voltam még húsz éves! Ott álltam bagatellnek ítélt problémámmal, majd szembesültem azzal hogy a feljelentésnek sincs sok értelme, csak a munka van vele, van már elég az aktájában!
Jöhetnek a mi lett volna ha kérdések? Mi lett volna ha csak egy kislány hamarabb indul haza a discoból? Mi lett volna ha például ez a kislány a húgom? Sok év eltelt, belegondolni is rossz!

Anyaként visszatekintenem egy ilyen helyzetre nem hagy elvonatkoztatni attól, ha az én gyerekeimmel történne mit tennék! Valószínűleg szerepelne az erkölcsi bizonyítványomban a "priusz" szó! Többek között rendőrbántalmazásért is!
Ha a jövőbe tekintek, szintén mint anya...rettegek! Mert nyugodtan nézzünk most tükörbe, hova tartunk mi mint emberek! Két választható kategóriát tudnék megjelölni: Robotok és Állatok!
Senki nem tud segíteni rajtunk csak mi magunk! Igenis kutya kötelességünk segíteni a környezetünkben élőknek!  Felgyorsult kommunikációs bázisainkat használhatjuk arra is, egész nyugodtan, hogy segítséget nyújtsunk!
Nem vagyunk képesek felnézni a telefonunkról ha a zebrán átkelünk akkor sem, sőt szét se nézünk csak lelépünk, mert a zebra nekünk van felfestve! Iszonyú embertelen világot nevelünk ki és személy szerint ennek nem szeretnék a részese lenni!
Ha elesel a jégen télen, hányan lépnek oda, hogy felsegítsenek? És hányan állnak körülötted akik segíthetnének de nem teszik?? Hányan sietnek el egy baleset helyszínéről csakhogy ne kelljen tanúskodni, mert az elvesz három órát az életükből??
Emberek Ti érzitek merre haladunk? Ha belépünk majd az állatkertbe a saját szokásainkat láthatjuk majd az állatokon!!?
Ti látjátok azokat a fiatal lányokat, akik lelkileg bele vannak rokkanva az intsaminta életérzések követésébe? Te mint anyuka lépést tudsz tartani "Media Timink" magángépével?? Vagy a 18 évesen követelt implantátumokkal? Vagy a miniszoknya divattal? Amiben utána az utcára megy...telefont olvasva...zenét hallgatva és vele sétál szembe az én farokharcosom?

Én mint anya a világgal szemben semmit sem tehetek egyedül! Csak annyit, hogy példát mutatok! És arra nevelem a gyerekeimet, hogy a segítségadás nem lehetőség! Ez szükséges! Át kell érezzék azt hogy ez pozitív! Át kell érezzék az ezzel járó meghatott életérzést, ami ilyenkor jobbá teszi őket! Ezt vélem emberinek és e mellett kiállok, ez ellen szembemegyek! 

Vakon hiszek abban, hogy a social media felületeknek és egyéb hírforrásoknak van pozitív iránymutatása is! Kell hogy legyen egy ilyen kezdeményezés! Embernek kell maradnunk nem elfelejtve, hogy a robotokat mi alkottuk a és az állatokat pedig óvjuk és csodáljuk! 

Prevencióért kiálltok már kisiskolás kortól!! Drog, szex, Alkohol, nemi erőszak és még sorolhatnám napestig!! Ennek mind igenis az iskola berkein belül lenne a helye pontosan olyan tantárgyként mint a testnevelés!! Tanítsuk meg a gyerekeinknek a veszélyforrásokat és segítségnyújtási lehetőségeket, kódoljuk és sulykoljuk beléjük, mint azt a rengeteg felesleges tantárgyat ami ma "alapműveltség"!! Hiteles forrásokból, hiteles emberektől ne csak "paramamitól" otthon!! Én is legyintettem a szüleimre!

Segítsünk ahol tudunk!! Nem kerül ez nekünk semmibe!

A legőszintébben...
Betti

Biztos vagyok benne hogy senkinek sem kell bemutatnom a Mindig van valami jelenséget! Merthogy mindig van valami! És persze nincs ideális állapot erre, hogy mindenki épp ráérjen a problémákra, szóval ilyen alapon tényleg bármikor történhet mert úgyis rosszkor érkezik! De szerintem abban is egyetértünk hogy akkor van a legnagyobb probléma ha anya esik le a lábáról! Mert olyan egyszerűen nem lehet, az ki van zárva! Ilyenkor megáll az élet!!
Vagyis én biztosan megállítanám, hogy kicsit nyaldoshassam nyugodtan a sebeim, de bizony ha az ember gyereket vállal, mi ráadásul egymás után hármat is, akkor létrejön világ vs. anya megállapodás, miszerint lehetsz ám beteg hisz emberből vagy, de hogy időd nem lesz ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozni az biztos!
Noo ám megtörtént! Nem is akárhogy! Idén másodjára kívántam meg a sebészasztalt, ugyanazzal a problémával, mégpedig aranyér trombózis!
Taglalhatnánk eme nemes betegség természetét, ámbár szerintem sokak hallottak már róla, de a nevénél kicsit ragadjunk le! Arany!! Felfoghatatlan! Mitől? Miért is? Ki a szent sz.r nevezte el így? Annak volt ilyen? 
Mindenképp szeretnék benyújtani névváltoztatási petíciót! Mert ha aranyat tojnék tőle ha már ott van...de ugye nem!! Ez csak az orvosnak jelenthet valóban aranyat! 
A betegség lefolyása...ja olyanja nincs! Ráeszmélsz hogy megérkezett, várod a csodát...majd hívod az orvost! Újabb műtét 4 nap múlva ebből apa kétszer szolgálja remekbe szabott hazánkat, ami ilyenkor 24 órás távollétet jelent egyhuzamban, esetemben összesen 48 óra két felbontásban! Ami három kicsi gyerekkel és egy szűnni nem akaró fájdalommal gyakorlatilag lassú keresztre feszített kínhalál, korbáccsal és a jól megérdemelt töviskoszorúval fűszerezve! Ez bőven eltart 48 órát!
Egyetlen kölcsönkapott kencefice segített rajtam, no meg persze az ibuprofen, aminek a hatását úgy tudnám szemléltetni, mint amikor ráülsz az északi sark szélére, hatalmas gőzölgések közepette belehuppansz az óceánba ahol megfagy az egész tested..DEEEE már nem érzed a fájdalmat, nem érzel semmit, túlélni akarsz! Nem akarsz mintaanya lenni,nem akarsz világot megváltani, csakis kizárólag túlélni úgy hogy a gyerekeid is túléljék azt! 
Ilyenkor érzem igazán hogy élek! Ez az igazi kihívás! Szeretnék egyszer én szerkeszteni egy anyasurvivor realityt!
Vagy való világot mert itt tényleg a lét a tét és senki nem kapcsolja ki a kamerát! 
Reggeltől estig helyt állni, mivel a legkisebb még itthon van velem így hőn áhítva várni a déli alvásidőt, majd felkészülni a 16 órától kezdődő kiteljesedésre, vacsi, pancsi, alvás..persze sok köztes tennivalóval!
És amikor az utolsó is elaludt este, minden amit addig tartottál a kezedben kiesik abból, te is a földre rogysz bárhol vagy abban a pillanatban  és teljes testeddel átadni magad a fájdalomnak, potyognak a könnyek a szemedből és hálát adsz a jó Istennek hogy mindenki egyben van, a helyén van és már nem kell sokat várni és érkezik a felmenés...apa! Arany életem.. röviden persze!
Apa helyt állt, mindenhol és mindenben! Legfőképp azért mert látta szerintem hogy vércseppek folynak végig a homlokomon, no meg azért is mert amikor a lumbágóval ápolgattam dédelgettem mint hőn szeretett negyedik gyermekemet, sokszor súgtam a fülébe: Így kell ezt kérem vice versa!! Láttam a szemében a szó jelentését kivirágozni...a lumbágó egy nagyon kiszolgáltatott betegség!
Életemben nem vágytam ennyire sebészorvos gumikesztyűs kezeire análisan, de tudtam ha egyszer felfekszem az asztalára, onnantól másfél nap és vége az iszonyatos fájdalmaimnak! Naaa de kérem az a másfél nap!! Az teszi fel az i-re a pontot! Mintha egy gyertyát égő felével felhelyeznének és minden cseppjét érezhetem a lecseppenő viasznak a testemben! Közelegnek az ünnepek de ez most közel sem olyan  kellemes, mindemellett inkább iszonyatos! Túl az incidensen azt tudom mondani hogy a másfél napból hátra van még pár óra hossza és akár már leülni is képes leszek, ami annyit tesz hogy anya visszatérhet robot üzemmódba és ez ilyenkor egész felvillanyozó érzés!!
Néha úgy érzem magam mint Murphy tesztalanya  ő pedig ül egy felhőn és pipálgatja a listáit az általam tesztelt törvényei kapcsán, itt szeretném jelezni hogy felmondok mégpedig azonnali hatállyal! 
Anyucik vigyázzatok magatokra, mi nem lehetünk betegek!  Az én "aranyos" esetem csak egy a sok közül, de ez egy influenzás állapotra is pont így érvényes! Tőlünk elvárás hogy mindig mosolygós, vidám, egészségtől kicsattanó főszakácsok, ápolók, tanárok, óvodapedagógusok, takarítónők, feleségek, pszichológusok legyünk, mert ha mi kiesünk nincs ember a Földön se Apa, aki ezeket mind képesek lennének egyszerre megszemélyesíteni! Csak mi vagyunk erre képesek!

Betti voltam hessteg nélkül aranyba foglaltatva!
Csók

A minap olvastam egy anyuka által írt cikket, amit az egyik nőknek szóló hírportál karolt fel...
A cikk arról szólt, hogy mennyire megváltozik az ember élete az első gyerkőc után és borzasztóan oda kell figyelni apa-anya kapcsolatára! Ezért ők bevezették hogy két hetente nagyszülőkre bízzák a gyerkőcöt, ők pedig kapcsolatot építenek!! Ezzzz szuuuuper!!! Én is Ő akarok lenni!! De csak kéthetente!!
Na akkor írom a gyakorlatba nálunk hogy megy ez...
Csak az elmúlt 2 év statisztikáját tudnám összegezni, aaaaz mindösszesen...nehogy valamit kihagyjak...HÁROM alkalom, ami valóban részünkre csakis egymásról és pihenésről szólt!! Basszus ezt ők egy hónapon belül produkálják....DE!
Én tisztában vagyok a saját helyzetünkkel és mindennel amit a 21.század testált ránk...fiatal anyuka álomkép velejárója a fiatal nagymama is! Aki ugye még aktívan dolgozik, ráadásul mindkét oldalról!! De hősiesen, akadályokat leküzdve, öt ember beosztását egyeztetve azért csak eljutottunk arra a pontra...családi közös nyaralás, felhőtlen kirándulások, totális nyári szüneti őrület, anyai aranyértrombózis (mondtam én hogy nem lesz hessteg), apai lumbágó után, hogy már a még megmaradt ép elménk és testi kínjaink között összehozzuk a MI hétvégénket!! Két éjszaka, váltásban a két nagyi...de sikerült!! Hatalmas köszönet érte!
A fent látható kép abszolut visszaadja a túrázásokkal, múzeumlátogatásokkal, templomi körtúrákkal tarkított aktív pihenésünket!! Háááát Hogyneee!! Ez a kép délután, érkezés után készült nem sokkal! De mentségünkre váljék ép volt egy felhő az égen, nem mertünk elindulni nehogy megázzunk, hisz a Mátrában amúgy is sűrűn esik...no meg ha villámlik is, sok a fa!!
Na meg a TV-t is bekapcsoltuk...perszeeeee hogy nem mesére...mindegy mire...csak ne  Minimaxra!!Ebbe a napba pontosan ennyi fért bele, semmi más, de nem is vágytunk másra!

Amiért tulajdonképp félpanzióra szoktunk befizetni, azok a kontinentális reggelik!! Fantasztikus érzés összepakolni a tányérodra a finomabbnál finomabb kínálatot...amit nem Te készítettél perszee!
Nyugodtan leülni elfogyasztani úgy, hogy abba más nem nyúl bele... vagy közli hogy ő is olyat akar, mint a negyedik, de MOST...vagy amikor már épp elkezdenéd kenni a zsömléd, szól hogy ő amúgy végzett is és segíts megmosni a száját...a mosogatásról ne is beszéljünk! 
Imádjuk nézni reggeli közben a kisgyerekekkel érkezőket...hiányoznak a sajátjaink de épp nem onnan és nem akkor! Ilyenkor sokáig isszuk a meleg kávét, olykor kettőt is...itthon úgyis elhűl mire odajutunk!
Tartalmas hétvégénkbe publikus keretek között belefért még bowling valamint életem első és utolsó szauna szeánsza is!
Gyerekek nélküli felejthetetlen életünk részeként sűrűn jártunk bowlingozni, még a fősulin is próbálták tanítani, sőt itthon az xboxon hatalmas rekordjaink vannak!! Szóval borzasztó nagy önbizalommal foglaltuk a pályát, hogy majd miiii...na még szerencse hogy kihívókra nem akadtunk! De nem is éreztük magunkban az erőt hogy ezt órák hosszat űznünk kellene! Gondoltuk kipróbálunk olyan dolgokat is amit eddig még nem! 
És itt megragadva az alkalmat szeretnék köszönetet mondani a szauna szeánszon velem szemben ülő hetvenesnek saccolt, jól szituált ősz férfinak, aki lehetővé tett számomra egy igazi biológiai és anatómiai generációs betekintést! 15 perces élménnyé vált ez számomra és minden törülköző legyintésnél mélyebbre és mélyebbre égett a retinámba! Azt hiszem ezt várhattam egy szeánszon, forró hangulatot, nedves környezetet és Őt mindennel amivel a Jóisten megáldotta! Tényleg nem tudtam másra gondolni, csakhogy az ott működhetett e valaha, hisz szegény szerintem már nem élt! Gondolataimba merülve szinte elrepült ez az idő és közben méregtelenítettem is, kell ennél nagyobb katarzis? Így vált  számomra teljesen biztossá hogy többé nem kínzom magam! Jó nekem a szauna szeánsz nélkül is!!
Azt hiszem nekünk nem ilyen élményekre van szükségünk ha ki szeretnénk szakadni az igazi szürke hétköznapjaink elől! Arról nem is beszélve, hogy kisgyerekes szülők vagyunk, nekünk a hétköznap hétfőtől vasárnapig tart!
Mi csak pihenésre vágyunk! Ráérünk túrázni a gyerekeinkkel ha már elérik azt a kort hogy tíz perc után ne kelljen hívni a kutatómentőket az erdőbe, mert szétszéledtek! Ráérünk múzeumokat, templomokat, városokat felfedezni ha már ők is vevők erre nem csak mi, ami értelmetlen párbeszédeket szül, hogy márpedig fiam erről fogtok tanulni majd ötödikbe! A két kicsi meg közben be is állt már a mamut mellé ősembernek és fel sem tűnnek az addigra már általuk felmosott padlózattól!
Nekünk és a kapcsolatunknak egymásra van szüksége! Csendre, meleg szobára, minibárra, forró fürdőre, kényelmes ágyra! Arra hogy reggel és este főzzenek ránk! Két napig úgy érezzük ez csak rólunk szól! A nyugodt beszélgetéseinkről őszi napsütésben az erkélyen, a közös ébredésekről, akkor amikor jól esik és nem amikor a gyerekek diktálják! Az együtt eltöltött minőségi időről! A mi kapcsolatunkat ez tölti fel! Nem... nem elég egy Lillafüredi kirándulás, az egy másfajta pihenés! Az a gyerekeinkre való hangolódás! Ott család vagyunk! 
Az ilyen ritka alkalmak a mi életünkben, fontos hangsúlyt kapnak! 19 év alatti mélységek és magaslatok vezettek el addig, hogy határozottan ki tudjuk jelenteni mi PIHENNI a gyerekeink nélkül tudunk! Imádjuk őket, csak elfáradunk picit az imádatkinyilvánításban! Hagyni kell egy kicsit a felelősséget a mosókonyhában! És hogy milyen anya az ilyen???? Ember!! Családanya, logisztikai manager, szakács, takarítónő, ápolónő, feleség és még sorolhatnám napestig! De csakis a férjem melletti kettesben eltöltött idővel töltődik vissza belém a NŐ! 

Egyszóval ahogy a fent említett anyuka is írta, borzasztó fontos hogy szánjunk egymásra is időt, ennél jóval többet!
Tessék megírni a Jézuskának hogy gyerekfelügyeletet kértek Karácsonyra! Én biztos ezt teszem!


Csók
Betti "Hessteg" nélkül