Egy nagyon jó kérdést tettek fel nekem a napokban...
Engedjétek meg hogy szó szerint idézzem, számomra kiválóan van megfogalmazva!
"Engem nagyon érdekelne hogyan kezelik a szülők és mit szólnak a mostanság divatos családoknak,szülőknek szóló pszichológiai estekhez, előadásokhoz, coachokhoz? Tényleg hasznos ez? Nem arról van szó,hogy csak egy kicsit meg kéne állni gondolkodni?"
Sokat hangoztattam már hogy amióta anyaként működöm az analizálgatás az amiből elsőként elegem van! Nem a negatív kritikát és nem a jóakaró tanácsokat viselem nehezen, hanem azt ha mindenáron, mindenképp és akárhogy de be akarjuk állítani a gyereket a jól körülzárt sorba! Vagy együttműködik vagy "valami gond van vele"! És a "túlképzett", modern társadalmunk nem képes rugalmas határokat szabni nekünk szülőknek!
Szeretném leszögezni, nem az egészségügyi analizálásról beszélek és nem is a hátrányos helyzetű csoportokról, valamint nem a válással, tragédiákkal együtt járó traumákról! Ott van helye a fent leírtaknak, ott jogos a kérdés de még jogosabb a prevenció! Csakis kizárólag rólunk, rólad mint felelős, tudatos szülőről írok aki a legjobbat szeretnéd a gyerekednek.
Szeretném ezt a kérdést az óvodai korcsoporttal kezdeni, a suli manapság borzasztóan túlterhelt téma és nem is férne bele egy bejegyzésbe illetve két óvodás korúm is van!
"Ilyen idős korban a gyereknek már tudnia kell a szem köré szempillát is rajzolni...
Az A betűt nyomtatva is tudnia kell leírni...
Andersent fejből mondani..."
Direkt túloztam el és sarkítottam le ezt az idézőjeles részt...de azt gondolom nem is olyan távoli jövőbe mutat...valamint a helyzetet szerettem volna bemutatni nem az intézményt.
Ugye találkoztatok már ilyen és ehhez hasonló iránymutatással?
Bennem azonnal megállt az ütő, hogy hőn szeretett gyerekem életében vajon mit rontottam el visszafordíthatatlanul! Akarva akaratlanul is azon gondolkodtam milyen hatás érhette a kis lelki világát amikor tudat alatt így fejezi ki magát három évesen.
"Biztos amikor tegnap rákiabáltam...azt nem szabad még egyszer megtennem...vagy a szomszéd kutyája amikor hajnalban ugatott, az megijeszthette, ááá biztos mégis én szúrtam el valamit!"
Belegondoltatok már abba, hogy amint megszületünk elvárásokat támasztanak elénk? Ijesztő igaz?
Ilyen az is amikor az óvodában elém teszik a fejlettségmérőket amit az óvónénik vezetnek. Itt szeretném megjegyezni, hogy rendszer ellen vagyok de szakma mellett!
Bölcs és sokat tapasztalt szakértők által gyártott követelésrendszer ez!! Már három éves kortól! Tényleg kell ez? Ez sokkal többet ér, mint a dalok, mesék, játékok, séták? Tényleg erre van szüksége a szülőknek ha visszaigazolást akarnak kapni a gyerekük fejlettségéről? Ez valóban tükrözi nekünk a gyermekünket?
Olvassátok egyszer végig tüzetesebben...vannak pontok amiknek én sem felelnék meg!
A szakmaiság a csepp gyerekekkel valóban irodai adminisztráció? Simán képezhetünk át titkárnőt óvónőnek? Én nem hiszem! Ennél lényegesebb a lelki és mentális fejlődése a kicsiknek! A törődés és "óvás" ebben a korban még egyenlő az érzelmi biztonsággal és nem lenne szabad holmi tesztekkel beskatulyázni!
Miért nem hagyja a rendszer a pedagógusokat a gyerekekkel dolgozni?
A legnagyobb fiammal évek teltek el így! Hosszú idő telt el és senki nem szólt hogy felesleges napról napra az elkövetett hibáinkon rágódni, valamint hogy hol ronthattuk el, hisz előttünk van még megannyi idő!
A mai énem már kivár, leül és beszél! Beszélgetek a problémáról a férjemmel, előjönnek gyerekkori élmények...én ezt csináltam.. meg azt is...
Előkerülnek mélyről emlékek, reakciók, problémamegoldások és annak érzelmi emlékei bennünk mint gyerekekben! Ezek az iránymutatóink, ezzel válunk gyerekpszichológussá, coachokká de elsődlegesen szülőkké! És ez a jó irány a gyerekeink felé! Sosem leszünk hibátlanok. Sok hibát elkövetünk és nem vagyunk vele egyedül. A szüleink is elkövettek rengeteget amivel táplálják a mi fejlődésünket, hisz figyelünk ezekre. Óvjuk, védjük az általunk "elszenvedett" traumáktól a sajátjainkat, gyártva ezzel újakat, amiből majd ők is tudatos szülővé válhatnak!
Biztos hogy ebbe a folyamatba, a mi lelki folyamatainkba be kell engedni kívülálló embereket? Akik heti 60 percben próbálnak megismerni és tanáccsal ellátni?
Lehet tanulni mások történeteiből, sőt! Közkedvelten az az okos ember, ugye. De biztos ki akarjuk adni a gyerekeinket bérbe hogy más boldoguljon a saját problémáinkkal? Pedig ő nem fog! Csakis heti 60 percben!
Nekünk vagy a gyerekeinknek van szüksége a fenti kérdések tartalmára? A gyerekeink gyerekek. Olyanok mint mi voltunk. Emlékezzünk, beszélgessünk és kérdezzünk! Felnőttünk és szülővé váltunk, jól akarjuk csinálni amit csinálunk, hagyjuk a gyerekeinket is a gyerekkorukban! Mielőtt idegenek segítségét kérnénk, tereljük ki a gyerekeinket egy foci pályára és legyünk csapattagok. Rúgjuk a bőrt együtt...töltsünk időt a gyerekeink gyerekkorában közösen!
Én amondó vagyok...
Itt sincs hasstag
Betti voltam
