Nem, ez nem a "rengeteg dolog van karácsonykor a gyerekeim körül" típusú bejegyzés.
Annál is inkább "az év legszebb hónapja és mi imádjuk, mindennel együtt amibe más bele akar szakadni" jellegű!

A közösségi média számos stresszkeltő cikket dob ránk karácsony témában, valamint már a híradóban is neves pszichológusok adnak tanácsokat hogyan is éljük túl, vagy hogy ne fárasszuk ki magunkat már a készülődés során. Azt a közhelyet is sűrűn hallani, hogy egész évben szeressük egymást, ne csak ilyenkor! Egy dologról azonban senki nem beszél, mégpedig a karácsony szelleméről! 

Szeretném leírni hogyan is látom én, mint egy hétköznapi anyuka ilyenkor  ezer tennivalómmal együtt a decembert!
Csodálatosnak! 
December elsejével kezdődően a gyerekek számára már saját készítésű adventi kalendárium lóg a kandallón, ami 72 kis csomag finomsággal várja őket minden reggel. Ennek az előkészítése már novemberben elkezdődik.
Egyáltalán nem fáradtság, hisz a saját gyerekeim boldogságáról beszélek. Maga a csoda, amikor december első napján évről évre rácsodálkoznak, hogyan is került oda? Vajon mi van benne? És borzasztó boldogok attól, hogy a karácsonyi manók gondoltak rájuk is.
A következő állomás a Mikulás érkezése. Ezt megpróbáljuk minden évben személyessé varázsolni, házhoz érkező Mikulással és az elmaradhatatlan, rossz gyerekeket sakkban tartó krampuszunkkal, Fricivel!
Nincsenek elfelejtve a hisztik, szófogadatlanságok, visszabeszélések és "anyakiborító" viselkedésformák. A maradjunk következetesek elven és hosszú hosszú évek hagyományaira alapulva hozzánk nem necc harisnyás, piros rúzsos tündérke érkezik mini szoknyában mint krampusz. Bár apa biztos boldog lenne, azonban hiteltelennek tartom a gyerekek életében.
Minden évben személyes csomagot kapnak hozzájuk közel álló kis dolgokkal, tárgyakkal, focis kártyákkal, apró meglepetésekkel! Mindenki mástól édességgel teli csomagot kapnak, ezért már szeptemberben figyelem az online játékáruházak akcióit és határozottan tudom állítani egy-egy csomag olcsóbban jön ki, mint egy minőségi édességekből összeállított. És hatalmas örömet tud kiváltani akár egy csomag Elzás kártya is 250 Ft-ért, ami később is elővehető. 

Mindezek mögött és mellett már időben megveszem a karácsonyi ajándékokat is, ami szintén némi ráhangolódást igényel, de a Black Friday nekem hatalmas segítség és minden rosszhiszeműséggel szemben, ha megtalálod azt az online áruházat ami számodra tényleg megfelelő ajánlatokat tesz, akkor nagyon jól járhatsz!

Nem forgolódom hipermarketekben hétvégente fejvesztve,ajándékokat keresve. Nincs több időm, mint mindenki másnak de mégis minden teendőjével együtt imádom az előkészületeit, szeretem a ráhangolódási időszakot és nagyon jó azt látni, hogy a családom is tükrözi ezt.
Amiért a legjobban szeretem és nem akarok belehalni, az a tudat hogy hagyományt teremtek. Hangulatot és nagyon szép emlékeket adok a gyerekeimnek! 
Minden egyes karácsonyi dalra való mézeskalácssütésnél tudom, hogy ha 30 évesen sétálnak a gyerekeim egy-egy karácsonyi forgatagban akkor a fahéj illatáról a gyerekkoruk karácsonyi hangulata jut majd eszükbe. Szívet melengető időszak ez, amit megpróbálunk ugyancsak "túlélni"! Vagy megpróbáltatnak velünk "túlélni"!

Decembernek szelleme van! Csodálatos lezárása ez az évnek, amikor érdemes egy picit a kifelé mutatást, belső figyelemmé alakítani. Egymásra figyelni, egész éves rohanó életmódunk után. Mi egész évben szeretjük egymást. Nem gondolom hogy Május 20.-án ne szeretném annyira a gyerekeimet, mint December 25.-én, de Szenteste is ki tudják húzni a gyufát épp úgy mint Júniusban egész hónapban. Ez a fajta szeretet, ha szülővé váltál nem változik időszakonként. Nálam itt megborul a fentebb említett közhely.
Egyszerűen csak meg kell tanulnunk lelassulni, frissen kisült sütit enni a családi asztalnál, forralt bort inni és beszélgetni, készülődni.
Ha rajtam múlik egyáltalán nem bánom, hogy négy fajta sütit kérnek a gyerekeim, vagy a karácsonyi menünél ott állok egész nap a konyhában, hisz ezzel én teremtem meg a bensőséges karácsonyi hangulatot illatokkal, ízekkel, érzésekkel. 

A mi karácsonyfánk December 21.-én már áll. Ez édesapám születésnapja, egy tiszteletadás, egy emlékezés. Mivel a karácsonyfa állítása Németországból átvett hagyomány és nem fűződik vallási szálakhoz, így apukám halála óta családi hagyományaink közé tartozik.

A karácsonyi ajándékok szintén nem a pénzről kell szóljanak, hanem arról, figyeltél a másikra...tudod minek örülne...megleped vele. Felemelő érzés adni, főleg ha látod az örömöt a másik szemében.  Akár a gyerekeidnek, akár a férjednek, bármelyik családtagodnak. Az én kedvenc ajándékom egy puha köntös volt, borzasztóan emlékszem rá. Teljesen elképedtem hogy a férjemnek ilyen eszébe juthatott. Számomra ez a karácsony.

A mi Szentesténk misével indul a falusi templomunkban. Amióta a gyerekek szalonképesek a templomhoz és nem liquidálják az ünnepi műsort, ez azóta szintén családi hagyománnyá vált!

Csodálatos hónap a december, minden egyéb tennivalójával, munka, iskola, óvoda... tele van apró kis csodákkal, amit a 21.században képesek vagyunk nem észrevenni.
Hát igenis figyeljünk rá!
Jézus születése is csoda volt és ezt 2018 éve hordozzuk magunkban. Adhatjuk át a gyerekeinknek. Csodálatos időszak ez, hisz hamarabb sötétedik, tovább élvezhetjük december fényeit, összeülhetünk a városban egy forró puncsra. Fahéj és szegfűszeg illat lengi be ezt a hónapot....csak csendesedjünk le és élvezzük ki! Lássuk meg a gyerekeink szemében a boldogságot! Halljuk meg, ahogy visszacseng bennük évről évre a Karácsony, amit mi szülőként teremtünk. A mi saját családi hagyományainkkal.
Nekem csodálatos ez a hónap...

Egy nagyon jó kérdést tettek fel nekem a napokban...

Engedjétek meg hogy szó szerint idézzem, számomra kiválóan van megfogalmazva!

"Engem nagyon érdekelne hogyan kezelik a szülők és mit szólnak a mostanság divatos családoknak,szülőknek szóló pszichológiai estekhez, előadásokhoz, coachokhoz? Tényleg hasznos ez? Nem arról van szó,hogy csak egy kicsit meg kéne állni gondolkodni?"

Sokat hangoztattam már hogy amióta anyaként működöm az analizálgatás az amiből elsőként elegem van! Nem a negatív kritikát és nem a jóakaró tanácsokat viselem nehezen, hanem azt ha mindenáron, mindenképp és akárhogy de be akarjuk állítani a gyereket a jól körülzárt sorba! Vagy együttműködik vagy "valami gond van vele"! És a "túlképzett", modern társadalmunk nem képes rugalmas határokat szabni nekünk szülőknek!

Szeretném leszögezni, nem az egészségügyi analizálásról beszélek és nem is a hátrányos helyzetű csoportokról, valamint nem a válással, tragédiákkal együtt járó traumákról! Ott van helye a fent leírtaknak, ott jogos a kérdés de még jogosabb a prevenció! Csakis kizárólag rólunk, rólad mint felelős, tudatos szülőről írok aki a legjobbat szeretnéd a gyerekednek.

Szeretném ezt a kérdést az óvodai korcsoporttal kezdeni, a suli manapság borzasztóan túlterhelt téma és nem is férne bele egy bejegyzésbe illetve két óvodás korúm is van!

"Ilyen idős korban a gyereknek már tudnia kell a szem köré szempillát is rajzolni...
Az A betűt nyomtatva is tudnia kell leírni...
Andersent fejből mondani..."

Direkt túloztam el és sarkítottam le ezt az idézőjeles részt...de azt gondolom nem is olyan távoli jövőbe mutat...valamint a helyzetet szerettem volna bemutatni nem az intézményt.

Ugye találkoztatok már ilyen és ehhez hasonló iránymutatással?
Bennem azonnal megállt az ütő, hogy hőn szeretett gyerekem életében vajon mit rontottam el visszafordíthatatlanul! Akarva akaratlanul is azon gondolkodtam milyen hatás érhette a kis lelki világát amikor tudat alatt így fejezi ki magát három évesen.
"Biztos amikor tegnap rákiabáltam...azt nem szabad még egyszer megtennem...vagy a szomszéd kutyája amikor hajnalban ugatott, az megijeszthette, ááá biztos mégis én szúrtam el valamit!"
Belegondoltatok már abba, hogy amint megszületünk elvárásokat támasztanak elénk? Ijesztő igaz?

Ilyen az is amikor az óvodában elém teszik a fejlettségmérőket amit az óvónénik vezetnek. Itt szeretném megjegyezni, hogy rendszer ellen vagyok de szakma mellett! 
Bölcs és sokat tapasztalt szakértők által gyártott követelésrendszer ez!! Már három éves kortól! Tényleg kell ez? Ez sokkal többet ér, mint a dalok, mesék, játékok, séták? Tényleg erre van szüksége a szülőknek ha visszaigazolást akarnak kapni a gyerekük fejlettségéről? Ez valóban tükrözi nekünk a gyermekünket?
Olvassátok egyszer végig tüzetesebben...vannak pontok amiknek én sem felelnék meg!
A szakmaiság a csepp gyerekekkel valóban irodai adminisztráció? Simán képezhetünk át titkárnőt óvónőnek? Én nem hiszem! Ennél lényegesebb a lelki és mentális fejlődése a kicsiknek! A törődés és "óvás" ebben a korban még egyenlő az érzelmi biztonsággal és nem lenne szabad holmi tesztekkel beskatulyázni!
Miért nem hagyja a rendszer a pedagógusokat a gyerekekkel dolgozni?
A legnagyobb fiammal évek teltek el így! Hosszú idő telt el és senki nem szólt hogy felesleges napról napra az elkövetett hibáinkon rágódni, valamint hogy hol ronthattuk el, hisz előttünk van még megannyi idő!

A mai énem már kivár, leül és beszél! Beszélgetek a problémáról a férjemmel, előjönnek gyerekkori élmények...én ezt csináltam.. meg azt is...
Előkerülnek mélyről emlékek, reakciók, problémamegoldások és annak érzelmi emlékei bennünk mint gyerekekben! Ezek az iránymutatóink, ezzel válunk gyerekpszichológussá, coachokká de elsődlegesen szülőkké! És ez a jó irány a gyerekeink felé! Sosem leszünk hibátlanok. Sok hibát elkövetünk és nem vagyunk vele egyedül. A szüleink is elkövettek rengeteget amivel táplálják a mi fejlődésünket, hisz figyelünk ezekre. Óvjuk, védjük az általunk "elszenvedett" traumáktól a sajátjainkat, gyártva ezzel újakat, amiből majd ők is tudatos szülővé válhatnak!
Biztos hogy ebbe a folyamatba, a mi lelki folyamatainkba be kell engedni kívülálló embereket? Akik heti 60 percben próbálnak megismerni és tanáccsal ellátni?
Lehet tanulni mások történeteiből, sőt! Közkedvelten az az okos ember, ugye. De biztos ki akarjuk adni a gyerekeinket bérbe hogy más boldoguljon a saját problémáinkkal? Pedig ő nem fog! Csakis heti 60 percben!

Nekünk vagy a gyerekeinknek van szüksége a fenti kérdések tartalmára? A gyerekeink gyerekek. Olyanok mint mi voltunk. Emlékezzünk, beszélgessünk és kérdezzünk! Felnőttünk és szülővé váltunk, jól akarjuk csinálni amit csinálunk, hagyjuk a gyerekeinket is a gyerekkorukban! Mielőtt idegenek segítségét kérnénk, tereljük ki a gyerekeinket egy foci pályára és legyünk csapattagok. Rúgjuk a bőrt együtt...töltsünk időt a gyerekeink gyerekkorában közösen!
Én amondó vagyok...

Itt sincs hasstag
Betti voltam

Előre is elnézést kérek, nem a megszokott vicces mami szerepemben tündöklök ebben a blogbejegyzésben!
Sokkal komolyabbra szeretném venni a mai témám!

Makai Viktória neve a napokban sok emberhez eljutott! Borzasztó dolog történt vele, szerencsés kimenetellel! Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak e a magam történetéről, de ami  megerősített ebben az az volt, hogy tegnap este részletesebben belevetettem magam Viki facebook profiljába! Én szégyelltem el magam rengeteg embertársam nevében, akik nem a lényeget látták meg a megtörténtekben, hanem önkéntes, bölcs társadalomkritikusokként kommentelték a bejegyzéseit!
Hatalmasabb probléma van velünk, mint valaha is gondoltam!

Nem voltam még húsz éves amikor engem is megtámadtak! Nagykálló utcáján...30 méterre a lakásunktól és 150 méterre egy ép zajló általános iskolai "discotól"!
A húgomért mentem az ominózus rendezvényre este tíz órára! Velem szembe jött a járdán egy férfi és tolta maga mellett a kerékpárját! Arra gondoltam biztos sokat ivott, nem menne neki már ilyen állapotban a biciklizés, nagyobb távolságban kellene kikerüljem, nehogy rámessen! Mire a gondolatom végére értem, már tisztán láttam, hogy kiszabadította nadrágja fogságából kedvenc játékszerét és kéjesen vigyorgott rám! Ott tudtam, hogy ez abszolut nem lesz vicces jelenet! Ő sietősebbre fogta és elkapott oldalról! 
Hálát adok azóta is az őrangyalaimnak, mert a pánik helyett az adrenalin öntött el! Minden addigi erőmön felül sikerült letaszítanom a földre, ott ütni és rúgni ahol csak érem és hangosan üvölteni! A biciklijét is rátapostam és amikor láttam, hogy ő még mindig a farkával foglalkozik és még mindig vigyorog és közli velem hogy elkap, akkor elkezdtem szaladni az életemért!
Értelmet nyert addigi sportolói múltam, soha nem voltam még annyira gyors és erős mint akkor!
Az iskolába beszaladva szóltam a tanároknak, hogy egy gyereket se engedjenek felügyelet nélkül haza, mert biztosan a közelben van még!
Akkor még barátom, most férjem jött értünk és szaladtunk megkeresni a mindig főtéren állomásozó járőröket!
És itt érkezett el az a pont amikor életemben először éreztem a megsemmisülés és megaláztatás legmélyebb lépcsőfokát!
Pontos személyleírás és a történtek részletes elmondása után, nyugodt lelkiállapotú, fél kézzel a kocsiajtót támasztó válaszomat kaptam az arcomba, miszerint : " Tudjuk ki ő, most szabadult nemi erőszak  miatt! Nyugodjak meg nem lesz sokáig szabadlábon ha így folytatja! Menjek haza!"
Még egyszer hangsúlyoznám, nem voltam még húsz éves! Ott álltam bagatellnek ítélt problémámmal, majd szembesültem azzal hogy a feljelentésnek sincs sok értelme, csak a munka van vele, van már elég az aktájában!
Jöhetnek a mi lett volna ha kérdések? Mi lett volna ha csak egy kislány hamarabb indul haza a discoból? Mi lett volna ha például ez a kislány a húgom? Sok év eltelt, belegondolni is rossz!

Anyaként visszatekintenem egy ilyen helyzetre nem hagy elvonatkoztatni attól, ha az én gyerekeimmel történne mit tennék! Valószínűleg szerepelne az erkölcsi bizonyítványomban a "priusz" szó! Többek között rendőrbántalmazásért is!
Ha a jövőbe tekintek, szintén mint anya...rettegek! Mert nyugodtan nézzünk most tükörbe, hova tartunk mi mint emberek! Két választható kategóriát tudnék megjelölni: Robotok és Állatok!
Senki nem tud segíteni rajtunk csak mi magunk! Igenis kutya kötelességünk segíteni a környezetünkben élőknek!  Felgyorsult kommunikációs bázisainkat használhatjuk arra is, egész nyugodtan, hogy segítséget nyújtsunk!
Nem vagyunk képesek felnézni a telefonunkról ha a zebrán átkelünk akkor sem, sőt szét se nézünk csak lelépünk, mert a zebra nekünk van felfestve! Iszonyú embertelen világot nevelünk ki és személy szerint ennek nem szeretnék a részese lenni!
Ha elesel a jégen télen, hányan lépnek oda, hogy felsegítsenek? És hányan állnak körülötted akik segíthetnének de nem teszik?? Hányan sietnek el egy baleset helyszínéről csakhogy ne kelljen tanúskodni, mert az elvesz három órát az életükből??
Emberek Ti érzitek merre haladunk? Ha belépünk majd az állatkertbe a saját szokásainkat láthatjuk majd az állatokon!!?
Ti látjátok azokat a fiatal lányokat, akik lelkileg bele vannak rokkanva az intsaminta életérzések követésébe? Te mint anyuka lépést tudsz tartani "Media Timink" magángépével?? Vagy a 18 évesen követelt implantátumokkal? Vagy a miniszoknya divattal? Amiben utána az utcára megy...telefont olvasva...zenét hallgatva és vele sétál szembe az én farokharcosom?

Én mint anya a világgal szemben semmit sem tehetek egyedül! Csak annyit, hogy példát mutatok! És arra nevelem a gyerekeimet, hogy a segítségadás nem lehetőség! Ez szükséges! Át kell érezzék azt hogy ez pozitív! Át kell érezzék az ezzel járó meghatott életérzést, ami ilyenkor jobbá teszi őket! Ezt vélem emberinek és e mellett kiállok, ez ellen szembemegyek! 

Vakon hiszek abban, hogy a social media felületeknek és egyéb hírforrásoknak van pozitív iránymutatása is! Kell hogy legyen egy ilyen kezdeményezés! Embernek kell maradnunk nem elfelejtve, hogy a robotokat mi alkottuk a és az állatokat pedig óvjuk és csodáljuk! 

Prevencióért kiálltok már kisiskolás kortól!! Drog, szex, Alkohol, nemi erőszak és még sorolhatnám napestig!! Ennek mind igenis az iskola berkein belül lenne a helye pontosan olyan tantárgyként mint a testnevelés!! Tanítsuk meg a gyerekeinknek a veszélyforrásokat és segítségnyújtási lehetőségeket, kódoljuk és sulykoljuk beléjük, mint azt a rengeteg felesleges tantárgyat ami ma "alapműveltség"!! Hiteles forrásokból, hiteles emberektől ne csak "paramamitól" otthon!! Én is legyintettem a szüleimre!

Segítsünk ahol tudunk!! Nem kerül ez nekünk semmibe!

A legőszintébben...
Betti

Biztos vagyok benne hogy senkinek sem kell bemutatnom a Mindig van valami jelenséget! Merthogy mindig van valami! És persze nincs ideális állapot erre, hogy mindenki épp ráérjen a problémákra, szóval ilyen alapon tényleg bármikor történhet mert úgyis rosszkor érkezik! De szerintem abban is egyetértünk hogy akkor van a legnagyobb probléma ha anya esik le a lábáról! Mert olyan egyszerűen nem lehet, az ki van zárva! Ilyenkor megáll az élet!!
Vagyis én biztosan megállítanám, hogy kicsit nyaldoshassam nyugodtan a sebeim, de bizony ha az ember gyereket vállal, mi ráadásul egymás után hármat is, akkor létrejön világ vs. anya megállapodás, miszerint lehetsz ám beteg hisz emberből vagy, de hogy időd nem lesz ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozni az biztos!
Noo ám megtörtént! Nem is akárhogy! Idén másodjára kívántam meg a sebészasztalt, ugyanazzal a problémával, mégpedig aranyér trombózis!
Taglalhatnánk eme nemes betegség természetét, ámbár szerintem sokak hallottak már róla, de a nevénél kicsit ragadjunk le! Arany!! Felfoghatatlan! Mitől? Miért is? Ki a szent sz.r nevezte el így? Annak volt ilyen? 
Mindenképp szeretnék benyújtani névváltoztatási petíciót! Mert ha aranyat tojnék tőle ha már ott van...de ugye nem!! Ez csak az orvosnak jelenthet valóban aranyat! 
A betegség lefolyása...ja olyanja nincs! Ráeszmélsz hogy megérkezett, várod a csodát...majd hívod az orvost! Újabb műtét 4 nap múlva ebből apa kétszer szolgálja remekbe szabott hazánkat, ami ilyenkor 24 órás távollétet jelent egyhuzamban, esetemben összesen 48 óra két felbontásban! Ami három kicsi gyerekkel és egy szűnni nem akaró fájdalommal gyakorlatilag lassú keresztre feszített kínhalál, korbáccsal és a jól megérdemelt töviskoszorúval fűszerezve! Ez bőven eltart 48 órát!
Egyetlen kölcsönkapott kencefice segített rajtam, no meg persze az ibuprofen, aminek a hatását úgy tudnám szemléltetni, mint amikor ráülsz az északi sark szélére, hatalmas gőzölgések közepette belehuppansz az óceánba ahol megfagy az egész tested..DEEEE már nem érzed a fájdalmat, nem érzel semmit, túlélni akarsz! Nem akarsz mintaanya lenni,nem akarsz világot megváltani, csakis kizárólag túlélni úgy hogy a gyerekeid is túléljék azt! 
Ilyenkor érzem igazán hogy élek! Ez az igazi kihívás! Szeretnék egyszer én szerkeszteni egy anyasurvivor realityt!
Vagy való világot mert itt tényleg a lét a tét és senki nem kapcsolja ki a kamerát! 
Reggeltől estig helyt állni, mivel a legkisebb még itthon van velem így hőn áhítva várni a déli alvásidőt, majd felkészülni a 16 órától kezdődő kiteljesedésre, vacsi, pancsi, alvás..persze sok köztes tennivalóval!
És amikor az utolsó is elaludt este, minden amit addig tartottál a kezedben kiesik abból, te is a földre rogysz bárhol vagy abban a pillanatban  és teljes testeddel átadni magad a fájdalomnak, potyognak a könnyek a szemedből és hálát adsz a jó Istennek hogy mindenki egyben van, a helyén van és már nem kell sokat várni és érkezik a felmenés...apa! Arany életem.. röviden persze!
Apa helyt állt, mindenhol és mindenben! Legfőképp azért mert látta szerintem hogy vércseppek folynak végig a homlokomon, no meg azért is mert amikor a lumbágóval ápolgattam dédelgettem mint hőn szeretett negyedik gyermekemet, sokszor súgtam a fülébe: Így kell ezt kérem vice versa!! Láttam a szemében a szó jelentését kivirágozni...a lumbágó egy nagyon kiszolgáltatott betegség!
Életemben nem vágytam ennyire sebészorvos gumikesztyűs kezeire análisan, de tudtam ha egyszer felfekszem az asztalára, onnantól másfél nap és vége az iszonyatos fájdalmaimnak! Naaa de kérem az a másfél nap!! Az teszi fel az i-re a pontot! Mintha egy gyertyát égő felével felhelyeznének és minden cseppjét érezhetem a lecseppenő viasznak a testemben! Közelegnek az ünnepek de ez most közel sem olyan  kellemes, mindemellett inkább iszonyatos! Túl az incidensen azt tudom mondani hogy a másfél napból hátra van még pár óra hossza és akár már leülni is képes leszek, ami annyit tesz hogy anya visszatérhet robot üzemmódba és ez ilyenkor egész felvillanyozó érzés!!
Néha úgy érzem magam mint Murphy tesztalanya  ő pedig ül egy felhőn és pipálgatja a listáit az általam tesztelt törvényei kapcsán, itt szeretném jelezni hogy felmondok mégpedig azonnali hatállyal! 
Anyucik vigyázzatok magatokra, mi nem lehetünk betegek!  Az én "aranyos" esetem csak egy a sok közül, de ez egy influenzás állapotra is pont így érvényes! Tőlünk elvárás hogy mindig mosolygós, vidám, egészségtől kicsattanó főszakácsok, ápolók, tanárok, óvodapedagógusok, takarítónők, feleségek, pszichológusok legyünk, mert ha mi kiesünk nincs ember a Földön se Apa, aki ezeket mind képesek lennének egyszerre megszemélyesíteni! Csak mi vagyunk erre képesek!

Betti voltam hessteg nélkül aranyba foglaltatva!
Csók

A minap olvastam egy anyuka által írt cikket, amit az egyik nőknek szóló hírportál karolt fel...
A cikk arról szólt, hogy mennyire megváltozik az ember élete az első gyerkőc után és borzasztóan oda kell figyelni apa-anya kapcsolatára! Ezért ők bevezették hogy két hetente nagyszülőkre bízzák a gyerkőcöt, ők pedig kapcsolatot építenek!! Ezzzz szuuuuper!!! Én is Ő akarok lenni!! De csak kéthetente!!
Na akkor írom a gyakorlatba nálunk hogy megy ez...
Csak az elmúlt 2 év statisztikáját tudnám összegezni, aaaaz mindösszesen...nehogy valamit kihagyjak...HÁROM alkalom, ami valóban részünkre csakis egymásról és pihenésről szólt!! Basszus ezt ők egy hónapon belül produkálják....DE!
Én tisztában vagyok a saját helyzetünkkel és mindennel amit a 21.század testált ránk...fiatal anyuka álomkép velejárója a fiatal nagymama is! Aki ugye még aktívan dolgozik, ráadásul mindkét oldalról!! De hősiesen, akadályokat leküzdve, öt ember beosztását egyeztetve azért csak eljutottunk arra a pontra...családi közös nyaralás, felhőtlen kirándulások, totális nyári szüneti őrület, anyai aranyértrombózis (mondtam én hogy nem lesz hessteg), apai lumbágó után, hogy már a még megmaradt ép elménk és testi kínjaink között összehozzuk a MI hétvégénket!! Két éjszaka, váltásban a két nagyi...de sikerült!! Hatalmas köszönet érte!
A fent látható kép abszolut visszaadja a túrázásokkal, múzeumlátogatásokkal, templomi körtúrákkal tarkított aktív pihenésünket!! Háááát Hogyneee!! Ez a kép délután, érkezés után készült nem sokkal! De mentségünkre váljék ép volt egy felhő az égen, nem mertünk elindulni nehogy megázzunk, hisz a Mátrában amúgy is sűrűn esik...no meg ha villámlik is, sok a fa!!
Na meg a TV-t is bekapcsoltuk...perszeeeee hogy nem mesére...mindegy mire...csak ne  Minimaxra!!Ebbe a napba pontosan ennyi fért bele, semmi más, de nem is vágytunk másra!

Amiért tulajdonképp félpanzióra szoktunk befizetni, azok a kontinentális reggelik!! Fantasztikus érzés összepakolni a tányérodra a finomabbnál finomabb kínálatot...amit nem Te készítettél perszee!
Nyugodtan leülni elfogyasztani úgy, hogy abba más nem nyúl bele... vagy közli hogy ő is olyat akar, mint a negyedik, de MOST...vagy amikor már épp elkezdenéd kenni a zsömléd, szól hogy ő amúgy végzett is és segíts megmosni a száját...a mosogatásról ne is beszéljünk! 
Imádjuk nézni reggeli közben a kisgyerekekkel érkezőket...hiányoznak a sajátjaink de épp nem onnan és nem akkor! Ilyenkor sokáig isszuk a meleg kávét, olykor kettőt is...itthon úgyis elhűl mire odajutunk!
Tartalmas hétvégénkbe publikus keretek között belefért még bowling valamint életem első és utolsó szauna szeánsza is!
Gyerekek nélküli felejthetetlen életünk részeként sűrűn jártunk bowlingozni, még a fősulin is próbálták tanítani, sőt itthon az xboxon hatalmas rekordjaink vannak!! Szóval borzasztó nagy önbizalommal foglaltuk a pályát, hogy majd miiii...na még szerencse hogy kihívókra nem akadtunk! De nem is éreztük magunkban az erőt hogy ezt órák hosszat űznünk kellene! Gondoltuk kipróbálunk olyan dolgokat is amit eddig még nem! 
És itt megragadva az alkalmat szeretnék köszönetet mondani a szauna szeánszon velem szemben ülő hetvenesnek saccolt, jól szituált ősz férfinak, aki lehetővé tett számomra egy igazi biológiai és anatómiai generációs betekintést! 15 perces élménnyé vált ez számomra és minden törülköző legyintésnél mélyebbre és mélyebbre égett a retinámba! Azt hiszem ezt várhattam egy szeánszon, forró hangulatot, nedves környezetet és Őt mindennel amivel a Jóisten megáldotta! Tényleg nem tudtam másra gondolni, csakhogy az ott működhetett e valaha, hisz szegény szerintem már nem élt! Gondolataimba merülve szinte elrepült ez az idő és közben méregtelenítettem is, kell ennél nagyobb katarzis? Így vált  számomra teljesen biztossá hogy többé nem kínzom magam! Jó nekem a szauna szeánsz nélkül is!!
Azt hiszem nekünk nem ilyen élményekre van szükségünk ha ki szeretnénk szakadni az igazi szürke hétköznapjaink elől! Arról nem is beszélve, hogy kisgyerekes szülők vagyunk, nekünk a hétköznap hétfőtől vasárnapig tart!
Mi csak pihenésre vágyunk! Ráérünk túrázni a gyerekeinkkel ha már elérik azt a kort hogy tíz perc után ne kelljen hívni a kutatómentőket az erdőbe, mert szétszéledtek! Ráérünk múzeumokat, templomokat, városokat felfedezni ha már ők is vevők erre nem csak mi, ami értelmetlen párbeszédeket szül, hogy márpedig fiam erről fogtok tanulni majd ötödikbe! A két kicsi meg közben be is állt már a mamut mellé ősembernek és fel sem tűnnek az addigra már általuk felmosott padlózattól!
Nekünk és a kapcsolatunknak egymásra van szüksége! Csendre, meleg szobára, minibárra, forró fürdőre, kényelmes ágyra! Arra hogy reggel és este főzzenek ránk! Két napig úgy érezzük ez csak rólunk szól! A nyugodt beszélgetéseinkről őszi napsütésben az erkélyen, a közös ébredésekről, akkor amikor jól esik és nem amikor a gyerekek diktálják! Az együtt eltöltött minőségi időről! A mi kapcsolatunkat ez tölti fel! Nem... nem elég egy Lillafüredi kirándulás, az egy másfajta pihenés! Az a gyerekeinkre való hangolódás! Ott család vagyunk! 
Az ilyen ritka alkalmak a mi életünkben, fontos hangsúlyt kapnak! 19 év alatti mélységek és magaslatok vezettek el addig, hogy határozottan ki tudjuk jelenteni mi PIHENNI a gyerekeink nélkül tudunk! Imádjuk őket, csak elfáradunk picit az imádatkinyilvánításban! Hagyni kell egy kicsit a felelősséget a mosókonyhában! És hogy milyen anya az ilyen???? Ember!! Családanya, logisztikai manager, szakács, takarítónő, ápolónő, feleség és még sorolhatnám napestig! De csakis a férjem melletti kettesben eltöltött idővel töltődik vissza belém a NŐ! 

Egyszóval ahogy a fent említett anyuka is írta, borzasztó fontos hogy szánjunk egymásra is időt, ennél jóval többet!
Tessék megírni a Jézuskának hogy gyerekfelügyeletet kértek Karácsonyra! Én biztos ezt teszem!


Csók
Betti "Hessteg" nélkül

Asszony tervez...gyerekprogram végez!!
Azaz gondoltam meglepem apát egy családi kirándulós nappal,se bevásárlás, se kerti munka, se főzés csakis család,együtt töltött idő, nekünk ez hatalmas ajándék! Szilvásvárad,Lillafüred pontosan ilyen rohangálós, gyereklefárasztós csodálatos hely...deeeeee persze közbeszólt a kötelezettség! Márpedig a gyereknek focikupa van!! Mutass példát, felelős szülőként mindenképp meg kell tanítani a gyereknek ha vállaltunk valamit akkor azt vállaltuk minden körülmény között...lehet szülinap, névnap, Mikulás,bármi! A sport egyébként is nagyon fontos volt a mi életükben is, ezt szeretnénk átadni!
Semmi baj, újratervezés indul, ebben vagyok a legjobb, ezt is már Tudom..Tudom..Tudom! Rugalmasság a fő csapásirány mióta nagycsaláddá váltunk!

Szóval focikupa! Gyerek a csapattal, mi vonatozunk majdnem egy kezdő kézilabda csapattal utánuk! Kicsiknek bepakolva egy fürdőszoba és egy konyha! Indulás reggel 8-kor!
Na ekkora már úgy el vagy fáradva, mint régi szép emlékeidben élő kép szerinti 10 évvel ezelőtti önmagad, egy nehéz fárasztó nap után!
Ráadásul nem csak Te érzed magad így, de a kedves kísérő edző is!! És erre onnan jöttél rá, hogy az első mérkőzés (4 volt összesen) 3.percében, látszólag túl 3 infarktuson és 2 agyvérzésen, amit a feje elszíneződéséből következtethetsz ki, földön túli, ördögi sikolyok között 30 méterről üvölti le a hajad a helyéről, hogy márpedig Ő az edző és TEEEEE kedves szülő azonnal fejezd be a gyerek buzdítását! Sajnos anyatigris mivoltom előtört belőlem, a konfligtust nem elkerülve közöltem vele álláspontom ami tovább színezte eddig sem sápadt arcát...a gyerek kispados lett...elsőszámú kapusból! Ha itt azt gondolnád, hogy teljesen igaza van, a szülő ne szóljon bele egy szakember dolgába ha már önszántából hordja oda, és biztosan szegény elnyomott sporttársunk utána bársonyos hangon elmagyarázza a gyereknek mit is kell csinálnia, ki kell ábrándítsalak! Emberünk magas C-től a Zs-ig használta a hangfrekvenciáit a 9 évesekkel, sajnálom hogy ezt a szót kell használjam de megalázó módon és valószínűleg a motiválás bekezdésnél hiányozhatott a tanfolyamról is! És még csak 10 óra van! 
Mindeközben azért ne felejtsük el szülinaaaaaap van, plusz két gyerek rohangál fejvesztve a pálya mellett egymást lökdösve, parkoló autók között és mindenhol ahol tuti a buli!!
Megbeszéltük apával, hogy az étterem mint ünnepi luxus azért megmarad! Ritkán jutunk el vagy inkább vállaljuk be gyerekekkel...nem tudom, a nap végén azért rájöttem! Erre sokat nem is kellett várni 15.30-ra sikerült beütemezni, igen mind idáig szemléltük egymást a " már kiégtem és utálom a gyerekeket" vezetőnkkel!

Nap fénypontja: Étterem
Azaz végre Ünneplünk!
Olyan éttermet választottunk ahol van kinti rész is, azért a rutin meg az évek dolgoznak ilyenkor...ismerem a gyerekeim, ha fényt kapnak,a konyha lesz a legtutibb búvóhely!
Amikor beléptünk már láttuk hogy gyanúsan nem ül kint senki, illedelmesen megkérdezed hogy esetleg mi ülhetnénk e ott, nem szeretnénk zavarni a benti heringpartyt a gyerekekkel! A válasz célratörően NEM volt!! Gondoltam hagyjuk az illemet, próbálkoztam elmondani hogy oké, csak mi azért a síri csendnél hangosabbak és aktívabbak leszünk, mire újra elhangzott:NEM!! Nem több vagy kevesebb, csak ez a szó, de a kétszer is!! Fúúú gondoltam ezt nagyon begyakoroltad, szándékomban állt megkérdezni a végén hogy milyen módszerrel, hátha be tudjuk az itthoni tanulásba is vezetni!!
Mondanom se kell ugye...a gyerekeim meglátták hogy mindenki szépen csendben étkezik, ahogy azt kell!! Naaaaaaa de nem nálunk!!
Gellert kaptak...ismerkedni kezdtek, először csak finoman oldalról...eddig megkaptuk az étlapokat is...aztán már gyorsabb tempóban hangosabban és alulról is! Ez csak annyit jelent hogy megtörtük a csendet és átvettük az irányítást!! Gyakorlatilag a pincérek között kergetőztek a gyerekek meg persze én, mert apa úgy döntött ha már ide be ültettek minket, vállalják a következményeit is! Szúrós tekintetek, nyugalomra vágyó étkező vendégektől, magasra húzott szemöldök a tisztes munkavállalóktól...megvan az az érzés amikor csak rád néz, nem mond semmit, de tudod hogy ezeket gondolja?: -jaj de neveletlen gyerekek, vagy -úristen milyen anya az ilyen aki nem bír a saját gyerekeivel, vagy, -ha nem bírsz velük menjetek haza...és még sorolhatnám! 
Amikor apa úgy döntött hogy meglátogatja az illemhelyiséget, gyakorlatilag elszabadult a pokol! Amíg a legkisebbet vadásztam össze az utcáról, addig a másik kettő hangosan veszekedett és amíg el nem fajult volna verekedésig közöltem hangosan NEM kisasszonnyal, hogy márpedig DEEEEE!!
Szóval kiültünk!!! És ha már egyébként is rossz szülők voltunk, tetéztük ezt, elővettem a telefonom, amire odabent időt sem hagytak a gyerekeim!!! Friss levegő, youtube kombó beütött! már tudtunk inni 2-2 kortyot a rendelt italokból!! Elkezdődött az Ünneplés!! Már akkora fájt a hátam közepétől a lábujjaimon át a hajam végéig mindenem a fáradtságtól, de ünnepeltünk!! Elvégre is Apa 36 lett! A kép a már jóllakott társaságról, indulás előtt 5 perccel készült, hogy mire észbe kapnának hogy nem fut a Kerekmese már indulhassunk is!!

Napvégére a kettesben eltervezett piros karikás ünneplés, testi és lelki kimerültség miatt mindkét rész egybehangzó álláspontja szerint elmaradt!! De megnyugtató hogy apa most egy egész évig 36 lesz, van idő bepótolni!

Szándékomban áll a gyerekeimet megtanítani étteremben késsel, villával arisztokratikusan étkezni, (amit  a 9 évesem már 85 %-ban képes produkálni), 4 év múlva ha már mindenki képes lesz 5 percig egyhuzamban rám figyelni! 

Betti voltam, hessteg nélkül!
Csók